LED azaz „Light Emitting Diode”. Ahogyan a nevéből is látszik, a LED nem izzólámpa. Nagyon leegyszerűsítve a folyamatot, a fény egy félvezető eszközben atomi szinten, az elektronok gerjesztése során végbemenő energiaszint változása során keletkezik.
A felfedezés 1955-re dátumozott, amikor még csak az infravörös (emberi szemmel nem látható) tartományt tudták mérni. Hat évvel később már egy lépéssel tovább jutottak, majd 1962-ben elkészült az első gyakorlatban is használható, látható fényt kibocsátó LED a GE –nél (General Electric).
Sokáig csak jelzőfényként ismerhettük a különböző elektromos készülékeink előlapjairól, vagy az autók műszerfalairól. Nem hiszem, hogy bárkinek is megfordult a fejében, hogy ezzel az eszközzel köztereket leszünk képesek kivilágítani.
Mára ugyanis itt tartunk. A mai korszerű LED-es fényforrások fényárama (lumen) eléri ill. meghaladja a hagyományos izzószálas lámpákét. Az 50.000 óra feletti élettartamuk, ill. az a tény, hogy 80-90%-kal kevesebb energiával beérik hagyományos társaiknál, a mai gazdasági helyzetben különösen indokolttá tenné a széleskörű használatukat.
Mi az, ami miatt mégsem annyira terjedt el a magyar háztartásokban? Talán az első ok a viszonylag magas ár. Egy jó minőségű LED fényforrás 50-60-szor annyiba kerül, mint egy hagyományos izzólámpa.
Vajon valóban aránytalanul sokba kerül? Egy hagyományos izzó kb. 1.000 órás élettartama a LED 50.000 órájával szemben kb. egy árra hozza ki a kettőt. Viszont a LED akár 90%-kal csökkenti a villanyszámlát.
A másik ok lehet a tájékozatlanság. Az emberek többsége nem tudja, hogy mi a különbség a hagyományos izzó, a kompakt fénycső és a LED között. Sajnos – tapasztalatból mondom – a szaküzletekben sem tudnak róla sokkal többet, ezért nem a felhasználási igényeknek megfelelő terméket adják a vásárló kezébe.
Ezek után csalódottak lesznek, és nem vásárolnak többet a „drága, de alig világító” LED-ekből. Hogy is van ez? Utcai világításnak megfelel, otthon meg nem jó?
Minden lakossági célra használt fényforrás kiváltható a megfelelő LED-del, csak ismerni kell a LED-ek speciális tulajdonságait, megismerni a felhasználás körülményeit, és akkor senkit sem ér csalódás!


