Debrecen.
A vidéki bérlakáspiac elsődleges élénkítője a felsőoktatási iskolaszezon indulása. Természetesen ez az élénkülés csak az egyetemi és főiskolai városokban, illetve az említett intézmények közelében érzékelhető. Pár nagyvároson keresztül – úgy gondolom – már be lehet mutatni a magyarországi vidéki bérlakáspiacot.
Alaptézisnek elfogadható, hogy a bérlakások ára ebben az esetben elsősorban attól függ, mennyire található közel az egyetemhez, vagy egyszerű-e az adott intézmény megközelítése. Természetesen ezek mellett a szokásos beárazási tényezők szintén szerepelnek a listán, azaz állapot, rezsiköltség mértéke, bútorozottság… Debrecen esetében például a Nagyerdő, Újkert, Vénkert és a belvárosi részeken virágzik a bérlakáspiac, mely ilyenkor folyamatos forgásban van. Így ha ilyenkor egy ingatlan bekerül a kínálatba – főként, ha az előbbiek szerinti jó kondíciókkal rendelkezik – akkor minden valószínűség szerint gyorsan ki adják.
Az árakat tekintve tavalyhoz képest itt mindenképpen drágulásról lehet beszélni, hiszen a vásárlási kedvezmények beszűkülése miatt nagyobb réteg vált bérlővé a piacon. 30-70 ezer forintért értékelhető használt lakásokat lehet az említett, mondjuk úgy kiemelt részeken bérelni. Egy felújított, 51 négyzetméteres, két szobás, bútorozott, de távfűtéses lakás 45 ezerért volt kiadó a nyáron. A Nyár utcában (az egyetem mellett) pedig 50 ezer forintért bérelhetünk egy 53 négyzetméteres, 1+2 szobás, igényesen felújított, bútorozott, klímás, téglaépítésű, gázkonvektoros lakást.
Jellemzően egy lakást több diák bérel ki, így a valós bérleti díj egy főre 10-15 ezer forint plusz rezsi körül alakul. Az újépítésű ingatlanok bérleti díja az említett kiemelt területen 50 ezer forinttól indul, de egy igazán jó helyen lévő, új bútorokkal és korszerű megoldásokkal ellátott, 2-3 személynek elegendő ingatlan ára akár 80-90 ezret is kóstálhat. A folytatásban Miskolc bérlakáspiacával ismerkedhetnek meg.


