kedd február 7 2012

Béreljünk lakást vidéken! II.

Miskolc.

bereljunk21 Béreljünk lakást vidéken! II.Miskolc esetében, mint az összes egyetemi városnál, az egyetem közelében található, illetve a jó tömegközlekedésű részek kerülnek ilyenkor a figyelem középpontjába. Népszerű az Egyetemvárost határoló Avas és Miskolctapolca. Debrecennel összemérve itt valamelyest mérsékeltebb árakkal lehet találkozni.

A lakások bérleti díjának négyzetméterenkénti ára 600-1000 forint körül alakul. Így már 30 ezerért értékelhető ingatlanokkal lehet találkozni a kínálatban. Például egy távfűtéses, de az egyetemtől 10 percre elhelyezkedő, 37 négyzetméteres, másfél szobás, negyedik emeleti lakást 28,5 ezerért lehet bérbe venni. Egy másik - a belvárosi Petőfi utcában egy 84 négyzetméteres, három szobás, konvektoros – harmadik emeleti lakást 10 négyzetméteres erkéllyel, örök panorámával mindössze 45 ezer forintért lehet kibérelni.

A borsodi piacon mindezek mellett úgy tűnik, még az élénkebb időszakokban is csak ezeken a nyomott árakon lehet kiadni és bérelni. A tavalyi árakhoz képest ugyanis stagnál a piac, sőt sok esetben érzékelni akár tíz százalékos visszaesést is. A válság 2008-as beköszönte óta nem növelik érezhetően a piacot a bérlésre vásárolni szándékozó vevők sem. Jelenleg a bérlakáspiacon leginkább a felsőzsolcai árvízkárosultakra lehet számítani, hiszen onnan 600 főt telepítettek ki az épületekből. Azonban ez a szám kicsi, ráadásul csak időszakos igényt fog jelenteni a piacon. A folytatásban Pécs bérlakás körképét olvashatják.

HOZZÁSZÓLÁS