szerda február 22 2012

Legyen mégis újépítésű?

legyen megis ujepitesu11 Legyen mégis újépítésű? Nehéz a választás, amikor dönteni kell, újépítésű vagy használt ingatlant szeretnénk, hiszen mindkét típus mellett és ellen is szólnak érvek, és ráadásul ezek az érvek eléggé relatívak. Az alapesetet természetesen az árkülönbség jelentheti, hiszen egy használt ingatlan esetében lényegesen alacsonyabb árkategóriával találkozhatunk, mint újépítésű társai esetében.

De mindennek ellenére a tapasztalat azt mutatja, ez az árkülönbség bizonyos keretek között nem meggyőző erejű, legalábbis a fizetőképes vásárlók esetében. Mivel az újépítésű ingatlanok nagy százaléka már az előtt eladásra kerül, minthogy az építkezés egyáltalán elkezdődne. Ennek okai egyértelműek lehetnének, mindössze csak azt kell összefoglalni mit is kapunk a pénzünkért az egyik és mit a másik esetben.

Egy biztos, az újépítésű ingatlanok magas négyzetméterárukból adódóan nem a tipikus induló lakástípusnak számítanak, hiszen egységnyi pénzért általában csak a relatív élhetőnek számító lakásnégyzetméter alatti ingatlant kaphatunk. Pontosítva egy időben nagyon gyakoriak voltak a még harminc négyzetméter alapterületet sem elérő, egyben szobakonyhás ingatlanok. Az utóbbi évek eladási statisztikái szerint a vásárlók valamivel tudatosabbak lettek és csak a hangzatos újépítésű név miatt már nem vágnak bele egy egyébként lakhatatlan ingatlan megvásárlásába. Pontosabban ritkábban, hiszen sajnos minden eladható, csak megfelelő motivációt kell mögé tenni. Ilyen például az utóbbi évek garzonmániája, mely úgy tűnik, lassan kezd elmúlni. Az eladási adatok legalábbis ezt mutatják. Valószínűsíthető, hogy a 2002 táján bekövetkezett – főleg az újépítésűekre kiterjedő – ingatlanboom hatása gyűrűzött egészen idáig, hiszen az akkor talán túlságosan könnyelműen megvásárolt ingatlanok kerültek az utóbbi évben eladásra.

HOZZÁSZÓLÁS